láthatatlan kiállítás eger
(C) Faatimah Egyesület
Koromsötétben tapogatóztuk végig a kiállítást

Veres Alexandra – 2016-03-25

Volt szerencsénk a saját bőrünkön megtapasztalni a teljes sötétséget, amiben a vakok élnek minden nap. Végigtapogatóztunk ugyanis a Szemfényvesztés Kiállításon.

Ez a kiállítás nem a szokványos, „jajj de szép ez a váza” kategóriába esik. Egy lépcsőn leereszkedve, a jellegzetes fehér bottal a kezünkben kezdtünk neki a közel egy órás botorkálásnak. Összekapaszkodva, egymást hívogatva, a tárlatvezető hangjára feszülve.

Nem mondom, hogy sétagalopp volt. Akadtak mosolyogni való helyzetek, számtalanszor felnevettünk, de inkább a bizonytalanságtól, és a koccanásoktól. Mindazonáltal egy meghatározó élmény volt, ahol rengeteget tanulhat az ember. Hatalmas sikerélményt ad, amikor kijutsz a „labirintusból”, és hihetetlen szorongással tölt el, amikor át kell menni az úton, vagy elkirándultok az „erdőbe”.

Teljesen hétköznapi helyzeteket tapasztalhattunk meg. Egy lakásban kellett eligazodnunk, s gyermeki örömmel rikkantottunk föl, amikor sikerült kitapogatnunk, mi az a tárgy, amin épp átesni készülünk. Mosógép? TV? Egy szekrény? Kanapé? Ezek azok, amik minden nap körülvesznek bennünket, „látókat”. És ezek azok, amik teljesen máshogy „néznek ki”, ha csak érezzük őket.

Vásároltatok már anélkül, hogy látjátok mit csináltok? Mi most megtanultunk, persze csak érmével. A fene se gondolta, hogy az 50 forintosnak más a recézettsége az oldalán, mint a 20-asnak. Pedig ők így különböztetik meg az érméket, és sajnos a papírpénzekkel még így is sokszor átvágják őket.

Igen, szorongtam, mert megfosztottak az egyik legfontosabb érzékszervemtől, mégis volt valami, ami előre hajtott. Ha tehetitek, próbáljátok ki egyszer! Egerben is közel száz vak ember él, akiknek a világát ritka kincs megtapasztalni. Ugyanakkor remek csapatépítő, ismerkedő program is lehet, hiszen ösztönösen elkapod a melletted álló kezét, kabátujját, egyéb testrészét (szóval óvatosan, és szinglik előnyben).

www.egerhirek.hu



A vakok világában

A Szemfényvesztés kiállítás a vakok világával ismertet meg. A túra kezdetére várva szóba elegyedtem egy hölggyel, akiről kiderült, hogy egy iskolás csapat kísérője, de nem mert lemenni a vaksötétbe. Ez teljesen összecsengett azzal, amit később az ott dolgozó jegyárustól hallottam. A gyerekek sokkal bátrabban vágnak neki, és általában a felnőttek azok, akik megijednek attól, hogy egy óra hosszat sötét labirintusban botorkáljanak.

A kiállítás valós élethelyzeteket igyekszik szimulálni. Milyen az, amikor egy szobában, konyhában kell eligazodni, hogyan tapogassuk ki, merre van a fürdőben a mosógép, vagy épp milyen sokkoló kilépni a zajos utcára. Az idegenvezetést vakok, illetve látássérültek tartják, így a látogatók ki is kérdezhetik őket, miközben megtapasztalják a buktatókat. A vaksötétben botorkáláshoz kaphatunk egy botot, de így is sokkoló volt, milyen elveszettnek éreztem magam, milyen lassan mertem csak botorkálni így, hogy csak a fülemre hagyatkozhattam.

Érdekes és tanulságos volt szembesülni azzal, mennyi kihívást tartogatnak a vakok mindennapjai, mert ebbe egyébként ritkán gondol bele az ember. A gyerekek ráadásul bátran kérdeztek is, őket minden apró részlet érdekelte, és mindannyian lelkesen mondták a túra végén, mennyire nagy élmény volt nekik a kiállítás. A túra biztonságos, eltévedni nem lehet, de azért inkább csak iskolás kortól ajánlott.

www.origo.hu



Költözz Egerbe 2014.
Reni és Bálint történetei

Következő programunk a Szemfényvesztés-kiállítás megtekintése volt. Illetve mégsem… Hiszen ez ennek a több mint tíz éve létező kiállítás lényege! Egy pincerendszerben a látogatók vak módjára közlekedhetnek – természetesen egy vezetővel, aki esetünkben Vincze János volt. Fontos megemlíteni, hogy ő látó személy, ugyanis jó pár évvel ezelőtt jártunk Budapesten a Láthatatlan kiállításon – ami lényegében ugyanaz, mint a Szemfényvesztés, csak valamivel fiatalabb – s ott egy vak fiatalember kísért végig minket a terepen. Év közben itt is van erre lehetőség, de perpillanat János tudott rendelkezésünkre állni, s ő kalauzolt bennünket pincében. Egyszer mindenkinek érdemes kipróbálni – már csak azért is, hogy mindenki számára kiderüljön, hogy is tűri a vaksötétet kb. egy órán keresztül. Persze úgy, hogy közben akár nyitva is van a szeme… Mikor megkezdődik a vezetés, s az ember többedmagával belép,a pályára, talán még fel sem fogja, hogy itt egy órán keresztül egyetlen fénycsóvát, vagy homályt sem fog látni. Ez egyesekben okozhat kisebb pánikot, amit nem árt, ha ügyesen kezel! Apró hullámokban tört ránk az első pár percben, de aztán belelazultunk a feladatokba, elfogadtuk a helyzetet, s így nem jelentett gondot egy órán át a koromsötétben létezni. Előzetesen – s persze biztonságosan – berendezett szobákat, bútorokat, használati tárgyakat kellett felismernünk, s az út végén egy büfében vásárolhattunk pár apróságot is. A kiállítás nem titkolt célja, hogy a látók és nem látók közelebb kerüljenek egymáshoz, és kialakítsa mindenkiben a segíteni akarást, a toleranciát. Ezen kívül az élet minden területén türelemre, megértésre és elfogadásra tanít. Bárki kerülhet ilyen – és ehhez hasonló – helyzetbe, mi most belekóstoltunk ebbe a világba, s mindenkinek ajánljuk, hogy tegye meg legalább egyszer, ha módja van rá – csak gazdagabb lesz tőle…

http://koltozzegerbe.blog.hu/
Lásd, amit nem láthatsz! - A láthatatlan kaland                    Egy kiállítás látóknak a vakok világáról                    Lásd, amit nem láthatsz! - A láthatatlan kaland                  
Amennyiben adójuk 1%-ával szeretnék kiállításunkat támogatni, az alábbi információkat küldjék el adóbevallásukkal:
Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete     Adószám: 18587700-1-10      Köszönjük.